III. Az írás:
 

Az írás a nyelv megjelenési formája, mondanivalónk rögzítése látható jelekkel, idõbeli és földrajzi távolságok
áthidalására és sok más célból.

Az emberi fejlõdés egy magasabb fokán alakult ki, kb. 5000 éve,  nem egyszerre és nem egyféleképp.

Amíg egész Mezopotámia területén elterjedtek az ékírásjelek, másfajta írásrendszerek (pl. képírás, szótagírás,
rovásírás  stb.)  jöttek létre,  fejlõdtek  az egészen közeli  Egyiptomban és természetesen a világ más részein.
Az emberek isteni ajándéknak tekintették az írást, mindenütt a világon gondjuk volt és ma is van arra,
hogy különféle eszközökkel és eszközökre -  kövön, agyagban vagy papiruszon,  esetleg más dolgokon -
írásba foglalják történelmüket.

Egyiptomban, akárcsak Mezopotámiában, az írni és olvasni tudás hatalom és kiváltság volt. Az írnokok voltak
ennek a tudásnak a mesterei. Ebbõl az idõbõl maradt fenn ez a csodálatos szobor:
 

  ................ ............ .......    Festett mészkőszobor Kr. e. 2600 tájáról
 
A festett mészkõbõl, alabástrom-, hegyi kristály és ébenfaszemekkel készült írnokszobor modellje valószínûleg
a IV. dinasztia idején gyakorolta mesterségét. Alakja rendkívüli koncentrációja, a felszülten figyelõ tekintet,
az írást megkezdõ s a tekercset kibontó kezének mozdulatlansága az író ember örök jelképévé avatja ezt a
világhíres szobrot.

Hallottunk ékírásról, képírásról, rovásírásról, hangírásról, hogy csak a legismertebbeket említsem. De nem
mindenki tudott és tudhatott írni. Az ókorban az írás tudománya a rabszolgának az életét jelenthette...

De maradjunk csak a magyarságnál. Krónikaírók említik, hogy a magyarság körében már a honfoglalás elõtti
idõkben sem volt ismeretlen az írás fogalma. Legnagyobb valószínûséggel a ma székely rovásírás néven ismertté
lett írástípust alkalmazták. Arról, hogy csak a székelység vagy az egész magyarság írása lehetett-e, a mai napig
vita folyik az irodalomban. Német Gyula szerint "A székely-magyar rovásírás a türk írás családjához tartozik.
A közép-ázsiai törökségnek ez a törzsi szövetsége az V. sz. közepén Kelet-Ázsiától a Fekete-tengerig kiterjesz-
tette  hatalmát. Írását a szogdoktól vette át. A szogdok az Aral-tóba ömlõ Oxus (Amu-Darja) folyó környékén
éltek, és nyelvük a perzsával rokon iráni nelvek közé tartozott. Írásukat az arámi betûírás átvételével alakították
ki. Végsõ soron tehát  szogd közvetítéssel az arámiból származik a türk írás. S a magyarokat Urál-vidéki õshazá-
jukban érte az a türk hatás, amelynek a rovásírás átvételét köszönhetjük." A rovásírás sorvezetése jobbról balra
halad.
 A székely rovásírás jelei és hangértékük    .         .           . Az enlakai unitárius templom mennyezetének rovásírásos felirata
 
 

Amikor 1930-ban a nikolsburgi hercegi könyvtárat eladták, a luzerni árverésen az Országos Széchényi Könyvtár
megvásárolt egy õsnyomtatványt, mert a kötet végére bekötött pergamenlap hátán megtalálták a székely-magyar
rovásírás 46 betûs ábécéjét. Jól látszik a képen,  hogy j és ly hangot-betûjelet is tartalmaz!

Különleges emléke a rovásírásnak négy templomi felirat, a székelyderzsi, a bögözi, az enlakai (a képen) és az
1944-ben felfedezett karácsonfalvi. Az enlakai unitárius templom kazettás mennyezetének rovásírásos felirata,
jobbról balra olvasva: "Egy az Isten - Georgyius Musnai (de) Jáqó".
 

A kereszténység felvétele után ez a rovásírás egyre inkább háttérbe szorult, mert hosszabb szövegek lejegyzése
nehézkes volt vele, másrészt pedig az egyháznak, a szellemi kultúra akkori hordozójának megvolt a saját, "hivatalos"
írása, helyesírása a nyelve mellett, s ez latin betûs írás volt.
 
 
............................................. Elsősorban szerzetesek vagy a királyi kancellária hivatalnokai írtak... ............................................................
 
 
 
Mivel a két nyelv hangrendszere nem fedte egészen egymást, ezért a latin betûs írásnak magyar nyelvre
alkalmazása nem ment zökkenõk nélkül. Ha olyan hangot találtak, amely nem volt meg a latinban, módosították
a betûket vagy új betûvel egészítették ki a latin ábécét. Ránézésre is látszik, hogy nagy a különbség.

(Ráadásul többféle helyesírás is létezett egymás mellett.)

Latin ábécé:

                              A  B  C  D E  F G  H  I   K  L  M  N  O  P  Q  R  S  T  V  X
                              a   b   c  d  e   f  g   h   i    k   l   m    n  o   p   q   r   s   t   v   x
 

A magyar ábécé:

                           A   Á  B  C  Cs  D  Dz  Dzs  E  É  F  G  Gy  H  I  Í  J  K  L  Ly  M  N  Ny  O  Ó
                            a   á   b   c   cs  d   dz   dzs   e  é   f   g   gy   h   i   í  j   k   l   ly    m   n   ny   o   ó

                                               Ö  Õ  P  R  S  Sz   T   Ty  U  Ú   Ü Û  V  Y  Z   Zs
                                               ö   Õ  p   r   s    sz   t    ty   u   ú    ü  Û   v  y   z    zs
 
 

III.1. A latin betû térhódítása:

A nehézségek ellenére a latin betû térhódítása máig is tart. Elõször csak az újlatin nyelveket beszélõ népek
vették át a latin betûs írást (a román volt csak kivétel, de 1863-ban õk is a latin mellett döntöttek), a germán
nemzetek is elfogadták, majd a két, nem indoeurópai nyelveket beszélõ nép, a magyar és a finn is. A szlávok
következtek (a lengyelek, csehek, szlovákok, horvátok, szlovénok). Amerika felfedezése után Észak- és
Dél-Amerikában is meghonosodott, mert szépnek, könnyen olvashatónak találták. A múlt század közepén a
vietnámiak is elfogadták írásuknak, 1908-ban az albánok is fölcserélék  régi (újgörög és cirill elemekbõl álló)
írásukat. Kb. 70 éve a  törökök is latin betûkkel írnak. Bizonyára még sok-sok ország átveszi, ahogyan mi is,
és kiegészíti a latinból hiányzó hangok jeleivel.

Nézzünk néhány példát!

A finn betûrend: (Mivel egy nyelvcsaládba tartozunk…)
 

                    A  B  C  D  E  F  G  H  I  J  K  L  M  N  O  P  R  S  Š  T  U  V  (W)  Y  Z  Ä  Ö
                    a   b  c   d   e   f   g   h   i   k   l    m   n   o  p   r   s   š   t   u   v   (w)    y  z  ä   ö
 
 

A török ábécé:  (Elég hosszú ideig történelmi kapcsolatunk volt)

 

......Jól látszik a j hang jele
 

Szerbhorvát latin betûs írás jelei és a cirill írásban nekik megfelelõ jelek (földrajzi szomszédaink):
 
 

 ........          ............... A j hang megléte tagadhatatlan
 

Német betûrend: (történelmi és földrajzi kapcsolat is összefûz bennünket német nyelvet beszélõ népcsoportokkal)
 

                            A  B  C  D  E  F  G  H  I   K  L  M  N  O  P  Q  R  S  T  U  V  W  X  Y  Z
                            a    b  c  d   e   f   g   h   i   j    k  l   m    n   o   p  q   r   s   t   u   v   w   x   y   z
 
 

Orosz abécé (történelmi és földrajzi kapcsolatunk volt):

..................................... Jól látható a j hangnak megfelelő jel.
 
 

Angol ábécé: (történelmi kapcsolatba kerültünk)

                  A  B  C  D  E  F   G  H   I   K  L   M  N    O  P   Q  R   S  T  U   V  W  X  Y  Z
                  a  b  c   d    e    f   g    h   i     k   l     m   n    o   p   q   r    s   t   u    v    w   x   y  z
 

Nézhetnénk még sok-sok más nép írásjeleit, hangjeleit, de témánkhoz erre nincs szükség.  Ennyi példából is látszik,
hogy a bemutatott betûrendek közül egyedül a latin nem ismeri a j hangot. Pedig a j hang a nyelvek 86 százalékában megtalálható. (Így – ahogy már korábban is olvastuk – nem csoda, hogy szegény szerzetesek és a királyi kancellária hivatalnokai a XI-XII. században y-nal vagy i-vel jelölték e hangunkat.)
 

S ha már annyit írunk róla, elevenítsük fel a magyar ábécét is (teljessé téve x, w, q idegen nyelvi betûkkel):

                              A Á  B  C  Cs  D  Dz  Dzs  E  É  F G  Gy  H  I  Í  K  L  Ly  M  N  Ny  O  Ó
                              a á   b   c   cs  d   dz   dzs   e   é  f  g   gy   h   i   í  j   k  l     ly  m   n     ny   o  ó

                                             Ö  Õ  P  Q  R  S  Sz  T  Ty  U  Ú  Ü  Û  V  W  X  Y  Z  Zs
                                             ö    õ  p   q  r    s   sz  t   ty   u   ú    ü  û  v    w  x    y  z   zs.
 

.
 
III.2. Helyesírás:

Helyesírás: - a Nyelvmûvelõ kézikönyv szerint: "...beszédünk, élõszóbeli megnyilatkozásunk, gondolataink írásban
                        való rögzítésének, a betûk és írásjelek használatának szabályrendszere.".

                  - a Magyar nyelv értelmezõ szótára szerint: "Azoknak az elveknek és szabályoknak az összessége,
                    amelyek szerint a nyelv szavait, szókapcsolatait, mondatait írni, írásjeleit használni kell."

A fõbb helyesírási rendszerek a közül az egyházi (pl. kolostori, szerzetesrendei) mellett a  kancelláriai helyesírás
szerepe az ómagyar korban nagyon jelentõs volt.
 
 ................................................. Az egyház szerepe hatalmas volt

Magyar nyelvû nyelvemlékeink eleinte töredékesek, szórványemlékek (Halotti Beszéd, Ómagyar Mária-siralom,
Königsbergi Töredék stb.), túlságosan szûkszavúak, hiszen az írás használt nyelve a kereszténység felvétele után
a latin volt. Leginkább okleveleken, adományleveleken találkozhatunk magyar nyelvû utalásokkal (személynevek, földbirtokot jelölõ helységnevek stb.). Az alábbi képen jól látszik, hogy a latin nyelvbõl hiányzik a j-ly hang,
y vagy i hangokkal helyettesítették ezért a korabeli "magyar" iratokban, könyvekben, kódexekben.
 
 

 
 ...................................                Részlet egy Corvinából (j nélkül...), latinul
 
 
A  XV. században új írástípus csatlakozott az eddigiekhez,  az ún. huszita, mellékjeles helyesírás. Írásunk a XVI.
és a XVII. században vallási alapon megosztott jellegûvé vált, protestáns (Sylvester János, Heltai Gáspár
mûvei, Dévai Bíró ortográphiája, majd Szenczi Molnár nyelvtana: Novae Grammaticae Vngaricae, 1610.)
és katolikus helyesírás (Pázmány Péter írásai és Pereszlényi Pál: Grammatica Linguea Vngaricae, 1682.).

Szathmáry István A magyar helyesírás alapjai címû könyvében azt írja, hogy az i és a j hangot a XVII. századig
nem különböztették meg egymástól (i-vel vagy y-nal jelölték mindkettõt). Véleménye szerint Szenczi Molnár Albert
választotta szét õket írásgyakorlatában, s õ jelölte a j hangot a mai  j-vel, igaz,  még y-nal is. Geleji Katona István
(erdélyi kálvinista püspük és nyelvtudós) szabályozta az  i,  j,  y  jel használatát a mainak megfelelõen.

A magyar helyesírás a XVII-XVIII. század idejéig inkább fonetikus volt, a kiejtés minél hûségesebb tükrözésére
törekedtek (pl.'egésség, szabaccság, hajja' stb.), de ebben az idõben az ún. etimologoikus (szóelemzõ) helyesírási
elv erõsebben kezdett érvényesülni, amely a szóelemek eredeti formáinak megtartására törekedett (tõ, képzõ, jel, rag:
tudja, látsz, szabadság stb.). Ez az elv Gelei Katona István, Tótfalusi Kis Miklós és Tsétsi János helyesírási mûvei
és gyakorlata révén vált ismertté.

És jött a felvilágosodás (1772.), Bessenyei György, aki azt mondta, hogy "Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem...",     Kazinczy Ferenc és mások     ( A nyelvújítók tevékenységét nem is kell
részletezni, mindenki  ismeri, hiszen nemcsak magyar nyelv, hanem az  irodalom órák anyaga is).      Ismerõs az ún.
"ipszilonista-yottista" harc is, amely a fonetkus és a szóelemzõ elv összeütközését jelenti. Verseghi Ferenc
a fonetikus elv oldalán állt (pl."láttya, hajja" stb.),  Révai Miklós viszont - aki gyõztesen került ki a vitából -,
a szóelemzés híve volt (látja, hallja). Ez a kor, a felvilágosodás kora, végre megszüntette a magyar helyesírás vallási megosztottságát is.

Jött a reformkor,  1830-ban megalakult a Magyar Tudós Társaság, majd a  Magyar Tudományos
Akadémia,  s   1832-ben megjelentették "A' magyar helyesírás' és szóragasztás' fõbb szabályai"
címû kiadványt, amely az elsõ hivatalos helyesírási szabályzatunk volt.

Hosszú idõk küzdelmei után végre, 1844-tõl hivatalos  nyelv lett közéletünkben is
                                                                           a   magyar!
 
És most, 1999-ben helyesírási szabályzatunk a 11., javított kiadásánál tart.

Egyes nyelvészek szerint, mivel helyesírásunk nyelvkövetõ jellegû, 20-30 évenként szükséges megvizsgálni,
érdemes-e változtatni rajta.

Már tudjuk, helyesírási rendszerünk következetes. Ez azt jelenti, hogy betûállományunk minden hangunkat tartalmazza. Ezt a szabályosságot  ma  két kivétel töri meg: az elsõ a j hang kétféle jelölése (j és ly), a másik
pedig az, hogy a sokak nyelvében még élõ ë hangot (fonémát) helyesírásunk nem jelöli.

A ly betû a köznyelvbõl kipusztult, nyelvjárásokban él, de a helyesírás megtartotta. Nem szabad eltörölni, mert erõsen
él a köztudatban s megszüntetése sok bonyodalmat okozna. Igaz, eltörlése sok helyesírási hibalehetõségtõl meg-
fosztana bennünket, hiszen nincs is az ly írására igazi szabály, ezeket a szavakat a hagyomány elve alapján írjuk.
De a hagyomány fontos! Gondoljunk csak ünnepeinkre (karácsony, születésnapok, névnapok stb., melyeket mind
a hagyomány, a megszokás tart életben), s ha már itt tartunk, történelmünk, irodalmunk számos híres alakja hordozta
nevében az ly-t.

A magyarhoz hasonlóan következetes helyesírása van pl. a finnek (nyelvrokonunk), a csehnek (szomszéd nép), de
az angoloknak és a franciáknak a mienkénél sokkal több gondot okoz kevésbé szabályos helyesírásuk megtanulása.
Az élõ nyelv elõre szaladt, az írás pedig a régebbi állapotokat tükrözi, erõsen konzervatív. De ezek az írásrendszerek
is hangjelölõk és betûírók, csak a hang-betû megfelelés nem szabályos bennük. Az angol szavaknak kb. 20 százaléka
szabálytalan helyesírású, a többség azonban helyesírási szabályokhoz köthetõ. Legyünk büszkék tehát az ly-ra, addig
is, amíg még írhatjuk.

Helyesírásunk négy  alapelvre épül.
 
 
III.3. A magyar helyesírási alapelvei:

                                                 1. Kiejtés szerinti írásmód elve
                                                 2. Szóelemzés elve
                                                 3. Hagyomány elve
                                                 4. Egyszerûsítés elve
 

A kiejtés szerinti írásmód elve azt jelenti, hogy a szavakat úgy írjuk, ahogyan ejtjük (alma, székek stb.).

A szóelemzés elve azt jelenti, hogy a szó írásakor nem vesszük figyelembe a beszéd során megvalósuló alkalmi
hangmódosulásokat, az egyes szóelemeket úgy írjuk le, ahogy önállóan, külön-külön ejtve hangzanak.

Az egyszerûsítés elve az, amikor a többjegyû kettõzött betûk alakját a tõszókban és a toldalékos alakokban
csonkítva írjuk (pl."edzdze" helyett eddze, "megygyel" helyett meggyel stb.), a toldalékolás következtében egymás
mellé került három azonos mássalhangzót kettõre egyszerûsítjük (sakk+kal -> sakkal, Anett+tel -> Anettel stb.).

Témánk szempontjából a hagyomány elve a legfontosabb. Egyes családnevekben megõrzõdtek egyes betûknek
a maitól eltérõ, régi hangértékei, melyeket mi hagyománytiszteletbõl az eredeti írásnak megfelelõen írunk (Széchenyi,
kiejtve "szécsényi", Batthyány - kiejtve "battyányi", Thewrewk - kiejtve "török" stb.).

A hagyományos írásmód körébe tartozik az ly-os írás, hiszen mai köznyelvünkben e hang is j hangértékû (pl a
hajó szó j-je és a gólya szó ly-ja ugyanolyan j hangot takar).

Több nyelvész is foglalkozott a j - ly hang problémájával. Benkõ Loránd 1953-ban rámutatott arra, hogy a XVI.
század körül a magyar nyelvterület keleti és északi részén "divatba jött" az ly-os ejtés és írás, amit a XVIII. században
j-zés kezdett felváltani, de az ly is megmaradt. Az akkori nyelvészek hibásnak gondolták a "j-zés" jelenségét.
(Vajon 100 év múlva hogyan vélekednek errõl a jövõ nyelvészei?)

Az ortológusok irányzata a XIX. század második felében megkísérelte a harcot az ly eltünésének megakadályozásáért,
de sikertelenül.

Lõrincze Lajos 1950-es felmérése szerint az ly-ról megkérdezett pedagógusok 70 százaléka szívesen fogadta volna az ly eltörlését. A Helyesírási Bizottság mégis az ly hagyományos írásmódjának megtartása mellett döntött.

Pásztor Emil Egy kis közvéleménykutatás az ly betû megtartásáról címû írásában tanulságos véleményeket
ismertet az ly mellett és ellen. A 70-es évek elején 72 egri tanárképzõs fõiskolai hallgatót kérdezett meg, s 73,6 százalék
az ly mellett foglalt állást. Íme néhány idézet az ly mellett:

„… az emberek így szokták meg, nemzedékeken át ez volt a hagyományos írás, és ez helyes, elfogadható. Teljesen értelmetlen lenne felborítani a rendet nyelvünknek ezen a területén…”

„Az ly>j változtatás teljesen számûzne közszavainkból – sõt földrajzi és keresztneveinkbõl is – egy szépnek és választékosnak érzett magyar betût. Nem hiszem, hogy például a Szombathely, Székelyudvarhely, Ipoly, Drégely,
Nápoly, Ibolya, Károly írásképhez szokott emberek többsége szívesen fogadná a Szombathej, Székejudvarhej, Ipoj, Drégej, Nápoj, Iboja, Károj  írásmódot.”

 „Nemcsak a ma élõ nemzedéknek okozna ez gondot, hiszen a jövõ emberének is ugyanúgy el kellene sajátítani
az ly-t is, ha egy kicsit régebbi kiadású könyvet akar olvasni.”

„”Egyébként a mai magyar iskolákban a tanulók helyesírási hibáinak mindössze 0,55 százaléka származik
a j és az ly betû elhibázásából, vagyis országos átlagban 181 helyesírási hiba közül … csak egyetlenegy’”.

Nos, mindenki gondolhat magában, amit akar, a lényeg az, hogy a hagyomány ma is él, tehát a legjobb
megfogadnunk Kölcsey Ferenc Parainesis címû írásában leírt gondolatait és megtanulnunk a helyesírási szabályokat.
Mert szerencsére azért a hagyomány mellett támaszkodhatunk bizonyos szabályosságokra is:
 
   "Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! Mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan  dolog;
           s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsõért áldozatokra kész lenni nehezen fog...
     soha ne feledd, miképpen idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség ."
 
                                                                                      (Kölcsey Ferenc: Parainesis)
 
 
 
III.4. Összefoglalás:

Megállapíthatjuk, hogy mássalhangzóinkat sokféle változás érte. A mohácsi vész után, vagyis az ómagyar
korszak lezárulása után nyelvünkben egyetlen olyan mássalhangzó maradt, mely a mai köznelvbõl hiányzik, az ly.
Az ly-ból a XIV. századtól kezdve lassú terjedéssel a keleti területeken j lett, mely az irodalmi nyelvi kiejtésben
csak a XIX. századtól szilárdult meg. Az ly-ból a XIV. századtól a Dunántúl egyes részein l lett, ez a hangváltozás
azonban csak nyelvjárási szinten maradt meg.

                       A j hang:    - mássalhangzó
                                                   - szájpadláshang
                                                   - réshang
                                                   - zöngés hang
                                                   - folyékony hang

                      A j betû:      - mássalhangzó
                                                    - egyjegyû betû
                                                    - hosszú ejtés esetén írásban megkettõzhetjük (pl. éjjel, ujjas, szíjjal stb.)
 

                     Az ly betû:     - mássalhangzó
                                                    - kétjegyû betû
                                                    - kettõzéskor az egyszerûsítés helyesírási alapelve miatt csak az elsõ
                                                      tagját ismételjük (pl.  gallyakat, persellyel, dagállyal stb.)
                                                    - írásakor a hagyomány helyesírási alapelvére hagyatkozhatun

 
III.5. Egyéb jelek: 

Egy meghatározott nyelvközösség tagjai többféle jelnyelvet is használhatnak rendszeresen (s nemcsak a közlekedési jelekre, sípjelekre, morse abc-re, karjelekre, füttyjelekre gondolok).
 

A braile írás olyan rendszer, amely a vak ember számára lehetõvé teszi az írás (és olvasás) tevékenységét.
Cellák sorozatából áll, amelynek mindegyike egy 3x2 domború pontból álló mátrixot tartalmaz.
A j hang jele:       .
                           . .
 

Az ujjábécé vagy daktilológia olyan jelelési rendszer, amelyben a szokványos ábécé minden betûje
külön jelet kap. Az elv bármelyik alfabetikus írásrendszerrel rendelkezõ nyelvre alkalmazható. Bizonyos
különbségek azért akadnak köztük, pl. a brit kézi ábécét két kézzel jelelik, míg például az amerikai és
a svéd rendszereket csak egy kézzel. (De mindegyik rendszer tartalmaz jelet a j hangra.)

 
A gyorsírás nagy sebességû írásmód, ahol a szokásos betûk és a beszéd szavai helyett speciális
szimbólumok vagy rövidítések állnak. Fonetikusan,  rövidítésekkel ír, de jelöli az elhangzottakat, s ez
a j írásán ismeglátszik Az ly és a j jele azonos (a fonetikus elv miatt).
 

 egyenes és hurok    A gyorsírásban ezzel a jellel jelöljük az j hangot.
 
 
 A példák sorát még hosszú ideig folytathatnánk.

 ....................................

 Tovább!