A nyelv, a társadalom és az ember szorosan összetartozó fogalmak.
Az ember ismeretei folyamatosan bõvülnek, a tudományok, a technika és szinte minden átalakul, fejlõdik, így természetesen a nyelv is (új fogalmak, szavak születnek, mások elavulnak, kihalnak, vagy átalakulnak).
A nyelv fejlõdése, a jelentések átalakulása,
a szókincs új elemei általában egy-egy gócból
indulnak el, elõbb kisebb
területen válnak szociális érvényûvé,
majd egyre szélesebb körben terjednek. E terjedésben
szerepük van a föld-
rajzi adottságoknak (például régen
tengerek, hegyek, erdõk útját álltatták,
de a nagy folyók, fõ közlekedési
útvonalak mentén a jelenségek gyorsabban terjedhettek),
történelmi események (például a
törökdúlás következtében kapcsolatba
kerültünk más népekkel, az elnéptelenedett
vidékekre más területekrõl, más nyelvváltozatokat
beszélõ lakosság települt), tudományos,
gazdasági és társadalmi eseményeknek.
Befolyásolhatja a nyelvi jelenségek terjedését
a népsûrûség, a nép mûveltségi
foka, az írásbeliség foka és sok-sok egyéb
tényezõ ( pl. a rádió, a televízió,
az újságok hatása, a
számítógép feltalálása, s egyre
inkább
az INTERNET használata is).
A nyelv legfõbb jellemzõje, hogy állandóan
változik, bár az adott pillanatban állandónak
látszik. Egy adott nép
nyelve sem egységes, normatív és nem
normatív változatai vannak (köznyelv, irodalmi nyelv,
tájnyelv, szakmai nyelvek, diáknyelv, argó stb.).
Ezért a nyelvnek története van.
Mintegy háromezer nyelvet beszélnek a Földön,
s ezek a nyelvek genetikailag nyelvcsaládokat
alkotnak (Tanulmányainkból tudjuk, hogy a
magyar nyelv a finnugor nyelvcsaládhoz, míg a
szomszédos országokban
élõ emberek az indoeurópai
(szláv, latin és germán ág) nyelvcsalád
tagjai.
(Sajnos, ezek a képek nem elég jól olvashatóak,
de azért látszik, hogy mily sokféle nyelv tartozik
egy nyelvcsaládba:)
Az indoeurópai nyelvek családjába tartozik:
- szatem ág: - indo-iráni nyelvek
- balti szláv (szláv: bolgár, szerb, horvát,
szlovén, szlovák, cseh,
lengyel, orosz, ukrán, belorusz, lett, litván, óporosz))
- kentum ág: - italo-kelta (takhár, hettita,
görög)
- itáliai ág, latin (umber, ,
spanyol, portugál,
francia, olasz, román)
- kelta (szigeti: ír, gael, gall; brit: cromwalli,
bretan, walesi)
- germán ág (déli: angol, német, holland,
fríz, afrikaans)
- keleti (gót, vandál, burgundi)
- északi (izlandi, norvég, dán, svéd)
II.1. A magyar nyelv történeti
korszakai:
I. Az elõmagyar kor
(az a kor, amelyben a magyar nyelv még nem kezdte meg önálló
életét, hanem
rokonaival együtt bizonyos fokú nyelvi egységet alkotott):
1. Az uráli egység korszaka (amikor
a finnugor és a szamojéd nyelvek még egységet
alkottak,
kb. i. e. 4000-ig)
2. A finnugor egység korszaka
(kb. i. e. 2000-ig)
3. Az ugor egység korszaka (kb. i. e.
1000-500-ig)
II. A nyelvemléktelen
magyar kor, ill. az õsmagyar kor (a magyarság
különválásától a honfoglalásig
tartott):
1. Az Urál vidáki õshaza korszaka
(amikor a magyarság átalakul lovas nomád néppé,
és
nyelvének nyelvtana fõbb vonatkozásaiban kibontakozik,
kb. az V. század közepéig tart)
2. A vándorlások kora (a magyarság
az Urál vidéki õshazából kiindulva eljut
mai hazájába,
a honfoglalásig tart)
III. A nyelvemlékes kor:
1. Az ómagyar kor (a honfoglalástól a mohácsi vészig, 1526-ig)
2. A középmagyar korszak ( a mohácsi vésztõl 1772-ig, a felvilágosodás koráig tart)
3. Az újmagyar korszak (1772-tõl
napjainkig)
II.2. A j és
az ly hang története:
A magyar nyelv a finnugor nyelvcsalád
tagja. Bárczi Géza - Benkõ Loránd
- Berrár Jolán: A magyar nyelv története
címû mûvében olvasható, hogy a
finnugor vagy ugor alapnyelv hangzó-rendszere - melyet
a magyar hangzórendszer
kiinduló alapjának is tekinthetünk, feltehetõleg
a következõ hangokat tartalmazta:
A jelenlegi magyar hangrendszer jóval gazdagabb, mint a hajdani
alapnyelv hangrendszere. De az jól látszik,
hogy már akkor is létezett a
j hang két formája, a *j
és a l' (a jésített
l, mint a palóc ly).
Természetesen nem egyik pillanatról a másikra,
de alaposan megváltozott hangrendszerünk. Az ómagyar
kor
kezdetére egyes hangjaink eltûntek, mások keletkeztek.
Nagy valószínûséggel a következõ
lehetett hang-
készletünk az ómagyar kor idején:
Különféle okok miatt a beszédhangjaink még
ezután is alakultak. Többféle változás
figyelhetõ meg egyszerre,
én csak a j-ly-nal
kapcsolatosakat ismertetem.
A mássalhangzót követõ y legtöbbször
j-vé változott, a képzés
helye elõre húzodott a palatális területre
pl. férj, várj, kérj stb.).
Egész nyelvtörténetünkön végigvonul
az l palatalizációja (a mássalhangzó képzése
a szájüreg más részébe megy
át) magánhangzó elõtt és szó
végén, bár inkább nyelvjárási
szinten maradt.
Az l palatalizációjával párhuzamosan
megfigyelhetõ az ly depalatalizációja.
Az l csak a magánhangzó elõtt és
az abszolút szóvégen palatalizálódott
ly-ná,
mássalhangzó elõtt megmaradt l-nek. Ilyen módon
rengeteg l-ly
váltakozás keletkezett (mélyen - mélben,
rostélyos-rostélt, király-királ, konkoly-konkol,
folyó-foló stb.). Az ilyen
-l-es változatok azonban túlnyomóan csak
nyelvjárási szinten maradtak meg, csak néhány
esetben fogadta be
õket az irodalmi nyelv.
Jelentkezett az ly>l depalatalizáció
a szó elején, mert az ország nagy részében
szókezdõ ly nem volt
( pl. lyuk>luk;
lyány>lány).
Mai mássalhangzóállományunk
a XVI. század végére vált teljessé,
azzal a kivétellel, hogy az ly-nek
már
megindult pusztulása még csak ezután vált
véglegessé.
Az ly az ország nagy részén
a XIV. századtól kezdve minden esetben (a hang elhelyezkedésétõl
függetlenül)
a kiejtésben j-vé vált,
csak a helyesírás õrzi az egykori ejtés emlékét,
és egyes nyelvjárások (pl. a folyik,
moly, ilyen, súly, mély, gally stb. a kiejtésünkben
már 'fojik, moj, ijen, suj, méj, gajj').
De: A középsõ
palóc vidéken (Nógrád, Heves megyék
északi része), néhány mezõségi
és csángó faluban
ma is megvan az ly
fonéma. Ezt a szájpadlásnál képzett
oldalsó réshangot ejtik például a következõ
szavakban: gólya, folyó, ilyen
stb. (A köznyelv a j-zõ
kiejtést vette át.).
A következõ térképen (amely
Kálmán Béla: Nyelvjárásaink
címû írásából való) jól
látható, hogyan alakul át
az ly a Dunántúl
keleti részén, a Duna-Tisza közén és a
Tiszától északra, keletre j-vé,
a Dunántúl nyugati és
déli felén pedig l lesz :
A mai magyar nyelvjárásokról részletesen
olvashatunk a Magyar Nyelvjárások Atlasza címû
gyûjteményben és egyéb regionális nyelvatlaszokban.