II. A magyar nyelvtörténet korszakai:

A nyelv, a társadalom és az ember szorosan összetartozó fogalmak.

Az ember ismeretei folyamatosan bõvülnek, a tudományok, a technika és szinte minden átalakul, fejlõdik, így természetesen a nyelv is (új fogalmak, szavak születnek, mások elavulnak, kihalnak, vagy átalakulnak).

A nyelv fejlõdése, a jelentések átalakulása,  a szókincs új elemei általában egy-egy gócból indulnak el,  elõbb kisebb
területen válnak szociális érvényûvé,  majd egyre szélesebb körben terjednek.  E terjedésben szerepük van a föld-
rajzi adottságoknak (például régen tengerek, hegyek, erdõk útját álltatták, de a nagy folyók, fõ közlekedési
útvonalak mentén a jelenségek gyorsabban terjedhettek), történelmi események (például a törökdúlás következtében kapcsolatba kerültünk más népekkel, az elnéptelenedett vidékekre más területekrõl, más nyelvváltozatokat beszélõ lakosság települt), tudományos, gazdasági és társadalmi eseményeknek.

Befolyásolhatja a nyelvi jelenségek terjedését a népsûrûség, a nép mûveltségi foka, az írásbeliség foka és sok-sok egyéb tényezõ ( pl.  a rádió,  a televízió,   az újságok hatása,      a számítógép feltalálása, s egyre inkább
az INTERNET használata is).

A nyelv legfõbb jellemzõje, hogy állandóan változik, bár az adott pillanatban állandónak látszik. Egy adott nép
nyelve sem egységes, normatív és nem normatív változatai vannak (köznyelv, irodalmi nyelv, tájnyelv, szakmai nyelvek, diáknyelv, argó stb.). Ezért a nyelvnek története van.

Mintegy háromezer nyelvet beszélnek a Földön, s ezek a nyelvek genetikailag nyelvcsaládokat alkotnak (Tanulmányainkból tudjuk, hogy a magyar nyelv a finnugor nyelvcsaládhoz, míg a szomszédos országokban
élõ emberek  az indoeurópai (szláv, latin és germán ág) nyelvcsalád  tagjai.
 
(Sajnos, ezek a képek nem elég jól olvashatóak, de azért látszik, hogy mily sokféle nyelv tartozik egy nyelvcsaládba:)

 
 

Az uráli nyelvek családfája
 
Az uráli finnugor)  nyelvcsaládba tartozik:  - balti finn (lív, észt, vót, vepsze, karjalai, inkeri, lapp, finn)
                                                                       - volgai nyelvek (mordvin, mari)
                                                                       - permi nyelvek (udmurt, komi)
                                                                       - szamojéd nyelvek (nyenyec, enyec, nganaszánszölkup, szajáni)
                                                                       - ugor nyelvek (magyar, menysi, chanti)

 Az indoeurópai nyelvek családja
 

Az indoeurópai nyelvek családjába tartozik:  - szatem ág: -  indo-iráni nyelvek
                                                                                       - balti szláv (szláv: bolgár, szerb, horvát, szlovén, szlovák, cseh,
                                                                                         lengyel, orosz, ukrán, belorusz, lett, litván, óporosz))
                                                                          - kentum ág: - italo-kelta (takhár, hettita, görög)
                                                                                                           - itáliai ág, latin  (umber, ,                                                                                                                                       spanyol,  portugál,
                                                                                                                                     francia, olasz, román)
                                                                                                            - kelta (szigeti: ír, gael, gall; brit: cromwalli,
                                                                                                                       bretan, walesi)
                                                                                              - germán ág (déli: angol, német, holland, fríz, afrikaans)
                                                                                              - keleti (gót, vandál, burgundi)
                                                                                              - északi (izlandi, norvég, dán, svéd)
 

II.1. A magyar nyelv történeti korszakai:
 
 

I. Az elõmagyar kor  (az a kor, amelyben a magyar nyelv még nem kezdte meg önálló  életét, hanem
                                        rokonaival együtt bizonyos fokú nyelvi egységet alkotott):

                             1. Az uráli egység korszaka  (amikor a finnugor és a szamojéd nyelvek még egységet alkottak,
                                                                        kb. i. e. 4000-ig)

                             2. A finnugor egység korszaka  (kb. i. e. 2000-ig)
 
                             3. Az ugor egység korszaka  (kb. i. e. 1000-500-ig)
 

II. A nyelvemléktelen magyar kor, ill. az õsmagyar kor (a magyarság különválásától a honfoglalásig
                                                                                                            tartott):

                            1. Az Urál vidáki õshaza korszaka  (amikor a magyarság átalakul lovas nomád néppé, és
                                nyelvének nyelvtana fõbb vonatkozásaiban kibontakozik, kb. az V. század közepéig tart)

                            2. A vándorlások kora  (a magyarság az Urál vidéki õshazából kiindulva eljut mai hazájába,
                                a honfoglalásig tart)
 

III. A nyelvemlékes kor:

                            1. Az ómagyar kor  (a honfoglalástól a mohácsi vészig, 1526-ig)

                            2. A középmagyar korszak ( a mohácsi vésztõl 1772-ig, a felvilágosodás koráig tart)

                            3. Az újmagyar korszak  (1772-tõl napjainkig)
 
 
 
 

 
 II.2. A j és az ly hang története:
 
 
A magyar nyelv a finnugor nyelvcsalád tagja. Bárczi Géza - Benkõ Loránd - Berrár Jolán: A magyar nyelv története
címû mûvében olvasható, hogy a finnugor vagy ugor alapnyelv hangzó-rendszere - melyet a magyar hangzórendszer
kiinduló alapjának is tekinthetünk, feltehetõleg a következõ hangokat tartalmazta:
 
 

........... A finnugor alapnyelv feltételezett hangjai
 .
.

A jelenlegi magyar hangrendszer jóval gazdagabb, mint a hajdani alapnyelv hangrendszere. De az jól látszik,
hogy már akkor is létezett a j hang két formája, a *j és a l' (a jésített  l, mint a  palóc ly).

Természetesen nem egyik pillanatról a másikra, de alaposan megváltozott hangrendszerünk.  Az ómagyar kor
kezdetére egyes hangjaink eltûntek, mások keletkeztek. Nagy valószínûséggel a következõ lehetett hang-
készletünk az ómagyar kor idején:
 

..........  Az ómagyar kor feltételezett hangkészlete
 
 .
.
 

Különféle okok miatt a beszédhangjaink még ezután is alakultak. Többféle változás figyelhetõ meg egyszerre,
én csak a j-ly-nal kapcsolatosakat ismertetem.

A mássalhangzót követõ y legtöbbször j-vé változott, a képzés helye elõre húzodott a palatális területre
pl. férj, várj, kérj stb.).

Egész nyelvtörténetünkön végigvonul az l palatalizációja (a mássalhangzó képzése a szájüreg más részébe megy
át) magánhangzó elõtt és szó végén, bár inkább nyelvjárási szinten maradt.

Az l palatalizációjával párhuzamosan megfigyelhetõ az ly depalatalizációja. Az l csak a magánhangzó elõtt és
az abszolút szóvégen palatalizálódott ly-ná, mássalhangzó elõtt megmaradt l-nek. Ilyen módon rengeteg l-ly
váltakozás keletkezett (mélyen - mélben, rostélyos-rostélt, király-királ, konkoly-konkol, folyó-foló stb.). Az ilyen
-l-es változatok azonban túlnyomóan csak nyelvjárási szinten maradtak meg, csak néhány esetben fogadta be
õket az irodalmi nyelv.

Jelentkezett az ly>l depalatalizáció a szó elején, mert az ország nagy részében szókezdõ ly nem volt ( pl. lyuk>luk;
lyány>lány).

 Mai mássalhangzóállományunk a XVI. század végére vált teljessé, azzal a kivétellel, hogy az ly-nek már
megindult pusztulása még csak ezután vált véglegessé.

Az ly az ország nagy részén a XIV. századtól kezdve minden esetben (a hang elhelyezkedésétõl függetlenül)
a kiejtésben j-vé vált, csak a helyesírás õrzi az egykori ejtés emlékét, és egyes nyelvjárások (pl. a folyik,
moly, ilyen, súly, mély, gally stb. a kiejtésünkben már 'fojik, moj, ijen, suj, méj, gajj').

De: A középsõ palóc vidéken (Nógrád, Heves megyék északi része), néhány mezõségi és csángó faluban
      ma is megvan az ly fonéma. Ezt a szájpadlásnál képzett oldalsó réshangot ejtik például a következõ
     szavakban: gólya, folyó, ilyen stb. (A köznyelv a j-zõ kiejtést vette át.).

A következõ térképen (amely Kálmán Béla:  Nyelvjárásaink címû írásából való) jól látható, hogyan alakul át
az ly a Dunántúl keleti részén, a Duna-Tisza közén és a Tiszától északra, keletre j-vé, a Dunántúl nyugati és
déli felén pedig l lesz :

 

 Az l-lezés, az ly-ozás és a j-zés
 

A mai magyar nyelvjárásokról részletesen olvashatunk a Magyar Nyelvjárások Atlasza címû gyûjteményben és egyéb regionális nyelvatlaszokban.
 
 

 Tovább!