I.sz.62. február 5-én heves földrengés rázta meg Nápoly környékét, különösen a Vezúv lábánál épült két kis várost Pompeit és Herculáneumot. Mivel Itáliában a földrengés nem volt ritka jelenség a lakosság nem esett pánikba. A leomlott falakat újra felhúzták  és élték tovább mindennapi életüket. A földrengés és a Vezúv között nem sejtettek semmiféle összefüggést. Azt tudták ugyan, hogy tûzhányó volt, de már évszázadok óta nem mûködött.
79. augusztus 24-én a Vezúv hirtelen életre kelt, és bekövetkezett a történelem egyik legemlékezetesebb vulkáni kitörése. Két napig tartott. Az ifjú Plinius írásaiban olvashatjuk:
"...A hegy fölött furcsa nagy felhõt lehetett látni, amely nõttön-nõtt. Több ezer méter magas füstoszloppá magasodott majd, szétterült. Olyan volt, mint egy nagy lombosfa. Éjszakára már a Vezúvius hegyébõl több helyen széles lángnyelvek és magas tûzoszlopok csaptak fel. A gyakori földrengéstõl a házak meginogtak.
A szabad ég alatt pedig a tajtékkövek hullásától kellett tartani. Másnap sötétebb és sûrûbb volt az éj, mint bármikor. A hamu egyre sûrûbben hullott, beborított mindent. Ez az eleven lázálom így tartott órák hosszat. Végül füstté, köddé finomulva eloszlott..."

A kitörés óriási változásokat eredményezett. A Vezúv szabályos kúpjából csupán egy darabokra tört csonk maradt. A város szinte teljesen eltûnt a 3 méternél is vastagabb horzsakõlepel alatt. A lakosság nagy része elpusztult.
Az egykori város maradványaira egy vízvezeték ásásakor bukkantak rá 1595-ben.
Pompei az ásatásoknak köszönhetõen felébredt, s a látogató ma nyugodtan végigsétálhat az egykori utcákon, amelyeket boltok, polgárházak,villák maradványai szegélyeznek.