Babits Mihály (1883-1941)

 

1883. november 26-án született Szekszárdon, erősen vallásos értelmiségi család gyermekeként Tanulmányait Pesten és Pécsett végezte, 1901-ben beiratkozott a pesti egyetem bölcsészkarára. Négyesy László stílusgyakorlatain ismerkedett meg Juhász Gyulával és Kosztolányival. 1900-tól kezdett verseket írni, ekkor azonban még nem gondolt nyilvánosságra. Budapesten latin-magyar szakon diplomázott szerzett. Baján, Szekszárdon, Fogarason, Újpesten és Budapesten tanított. Első műveivel a Holnap című antológiában jelent meg (1908). Fekete ország című versével nagy botrányt kavart, mert Ady Fekete zongora c. művével egyetemben érthetetlennek találták. 1908-ban Itáliába utazott, és ekkor határozta el az Isteni színjáték lefordítását. 1909-ben jelenik meg első kötete (Levelek Iris koszorújából). 1911 folyamán jelent meg második kötete (Herceg, hátha megjön a tél is). 1911-től az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumba helyezték át. 1912-ben kezdte a Dante-fordítást. Első korszakára az antik görög irodalom formáinak imitálása jellemző. Második korszakára - 1912 utáni verseire - a keresztény irodalom műfajainak, a zsoltárnak imitálása jellemző. 1913-ban jelenik meg fantasztikus regénye, A gólyakalifa. Egy verse ürügyén (Játszottam a kezével) hazafiatlansággal vádolták, fegyelmi indult ellene, elvesztette tanári állását, nyugdíjaztatta magát. 1916-ban megjelenik harmadik verseskötete, a Recitativ. A Nyugat főmunkatársa, majd 1919-ben egyetemi tanár, az ellenforradalom után megfosztják ettől az állásától is. 1919-ben írta az 1990-ig cenzúrázott Szíttál-e lassú mérgeket című versét, amelyben a tanácsköztársaság jelszavait leplezi le, az ellentmondásokat tárja fel. A Magyar költő 1919-ben című versében mindenféle diktatúrától elhatárolja magát. 1920-ban Szabó Lőrinccel és Tóth Árpáddal lefordítja Baudelaire-t. 1921 folyamán összeházasodik Tanner Ilonával. 1933-ban írja utolsó regényét, a hátborzongató antiutópiát, Elza pilóta, vagy a tökéletes társadalom címmel. 1927-ben meghalt Baumgarten Ferenc, aki végrendeletében alapítványt hozott létre a rossz sorsú költők számára. A kuratórium elnöke Babits volt. 1929-től főszerkesztője a Nyugatnak. Lírájában egyre jobban látszott az egyre pesszimistább világszemlélete, amelyet csak fokozta, hogy gégerákot kapott. 1938-ban gégemetszést hajtottak végre rajta, miután nem tud beszélni, beszélgető füzetén keresztül érintkezik a külvilággal. Az erkölcsi felháborodás, a humánum féltése fordította szembe a fasizmussal. 1934-ben jelent meg Az európai irodalom története. 1938-ban írta a Jónás könyvét, majd 1939-ben a Jónás imáját. 1941 augusztus 4-én halt meg.

Élete során átélte a két világháborút, eszmerendszerét áthatotta a békevágy, s nem feledte az írástudók felelősségét sem.

A dekadencia Babits korai lírájában

Babits első korszaka 1905-1913-ig tart. Nagy szerepet játszik nála ekkor az antik művészet imitációja. Franciaországban megjelennek a parnasszisták: romantikus költők, akikre már a szimbolizmus is hatással van. Nyelvi maximalizmusra törekszenek, jelszavuk a tárgyilagosság, érzelemmentesség. Leírás nagyon metaforikus, kedvelik a zárt formákat (szonett).

A lírikus epilógja (az elégedetlenség költeménye): A költő az individualizmust értékeli (individualizmus: a közösséggel szemben az egyén kerül előtérbe), ez az értékelés azonban elitélő, az individum mint tárgy a költői felfogás beszűkülését jelenti. Mást szeretne csinálni, de nem tud, erre utal a bír ige, fizikai fájdalom. A dió és a börtön metafora is a bezártságot, szűk közt mutatja. Az utolsó sort Jézus mondja a Bibliában ("én vagyok az ómega s az alfa"), ami Jézusnál felszabadító, az a költőnél beszűkítő. A költő a zárt világ, ahol van, az is az. A szimbolizmus a belső világgal akar foglalkozni, ezt mutatja be szűknek. A börtönképzet zártságát fokozza a szonett forma is.

Fekete ország: gyakran emlegették együtt Ady Fekete Zongora c. versével, habár nem annyira értelmetlen, inkább a fekete szó túlzott gyakoriságát és pesszimizmusát sokallták. Érdekes benne a vershelyzet váltása. A kiindulási helyzet a lírai én álma, igéi múlt idejűek, majd nominális rész következik, nem találunk igéket, majd jelen idejű igék következnek. Ezzel a középső résszel a múlt időből úgy tér át jelenbe, hogy szinte észre sem vesszük. A látomás rejtett igazságot mutat be, az álom csúszik át látomásba. Olyan dolgot lát, ami igaz, de testi szemeinkkel nem láthatjuk. Amit álmodunk nem feltétlen igaz, de a látomás igen, ezért kellett áttérni rá. Rejtett igazságot mond el, de nem magát a látványt írja le, hanem a belső lényeget vetíti ki a külsőre. A fekete szín több jelentésben is megjelenik, pl.: szó szerinti jelentésben: fekete ember, tenger, gyász, kelme. Viszont vannak jelentésbeli összeférhetetlenségek is: fekete öröm (negatív öröm: káröröm); fekete mag, tojás, csíra - itt a fekete jelző a pusztulásra utal, nem lesz belőle élet, már a kezdet negatív; fekete elme: gonoszság; fekete vér, ér: halál. Fekete ország: pokol. Ez az emberek mindennapi világa, a mi világunk. Forma, jelentés kapcsolata: nincsenek versszakok, látomás a tudattalanból jön, ezért formátlan. Ritmusa gyors, néhol szabályos daktilus, néhol erős licenciák találhatók, melyek megbontják a ritmust.

A Húnyt szemmel c. költemény is jellegzetesen dekadens. A metafizikai világ keresése jelenik meg benne (mint pl.: Heine Loreley-e). Itt is megjelenik a fönt (bércek) és a lent (való) ellentéte. Fiktív jelenet, képesbeszéd szintjén van a vershelyzet, nem lehet valóságos. Ez a vers viszont ellentétben a többivel a metafizikai világ elérhetőségét is megkérdőjelezi. A Húnyt szem veszélyre utal. A való világ unalmas, ezt nem akarjuk látni. A veszély, hogyha lezuhanunk: halál vár ránk. Felfogható ars poeticának is, hisz a "lírai mi" a költők, akik felismerik a való világ negatívumait.

Erkölcsi-politikai kiállás (háborúellenes művei)

A Húsvét előtt cím a föltámadást, a béke eljövetelének reményét ígéri. A világháború alatt az emberi élet, a humanista értékek védelme érdekében tiltakozott az élet- és értékpusztítás ellen. A költemény szabad versre emlékeztető rapszódia, mely az expresszionizmus felé közeledést mutatja. A szenvedély szétfeszíti a formákat, s a vers a gondolatok és érzelmek hullámzását követve hosszabb ill. rövidebb rímtelen sorokra tagolódik. Ritmusa is idegesen nyugtalan: inkább a hangsúly, mint az időmérték visz lendületet a sorokba. Zaklatott, egymásba indázó mellékmondatokból felépülő hatalmas versmondat a költemény első, nagyobb része. A merész igazság kimondásának félelme vissza-visszarettenti, eltéríti a költőt eredeti mondanivalójától, de a fokozódó belső kényszer végül is legyűri félelmét, s vállalva minden kint, mégiscsak kimondatja vele azt, amit a hosszú vers elején akart kikiáltani, miszerint elég, béke legyen végre. A versnek ez a legfontosabb üzenete: a háborús uszítással szemben a béke bátor, sok-sok más, merésznek számító gondolatot, új és új motívumot sodor magával a viaskodó, az akadályokat legyőző erkölcsi erőfeszítés.

Négyszer tér vissza ugyanaz a szenvedést is vállaló feltételes mellékmondat egy visszarettenő, megszakított főmondat kezdetével. Ezek teremtik meg a rendet, vagyis ezek alkotják a vers gerincét. A mellékmondat ("akkor is") folytatása első ízben még csak önbiztatás, nem a végső gondolat világgá kiáltása. Addig minduntalan nekigyürkőzve az erkölcsi parancs kikerülhetetlen kötelességének, felidézi a háború embertelenségét, melynek visszatérő szimbóluma egy Vörösmarty-műből kölcsönzött elem. Nem a szerelmet, embert, életeket pusztító háborús sikereket ünnepli a vers, hanem azt, aki először ki meri mondani a "béke" szavát. A lírai én annyi késleltető előkészület után végül maga mondja ki először ezt a szót egy zsúfolt jelzőbokorral kiemelve és felnagyítva a béke mindent megváltó erejét.

Miután a "szabadító, drága szó" végre elhangzott, a könnyed, magyaros dalforma jelzi a lélek viharainak elcsitulását: dallamos, kétütemű hetes és hatos sorok váltakozása hirdeti az általános megbékélést, megbocsátást, a tavaszi újjászületést. A félrimek csengése a húsvéti feltámadási ünnep alleluját hirdető harangszavát idézi, a mondatok és a ritmikai egységek egybeesése pedig a rendet, az áhított békét sejteti, ígéri.

Hatását fölerősítik a régi magyar klasszikusokra, Berzsenyi, Vörösmarty, Petőfi s Ady költeményeire való "rájátszások".

Az 1917-ben íródott Fortissimo hangja az addigi műveinél sokkal erőteljesebb és elkeseredettebb. A cím jelentése: legerősebben. Az alvó-halott Isten képe Nietzschétől ill. Goethétől egyaránt származhat. a vers narrátora ezt az alvó, süket Istent akarja fölébreszteni közönyéből előbb az anyák irgalmatlan sírásával, őrjítő sikoltásával, majd - ha esetleg ez hiábavaló lenne - a férfiak durva káromlásaival, fenyegetéseivel. A vers lezárása önkínzó pesszimizmus: nemcsak Isten érzéketlen, süket az egész föld, süket minden. E verse miatt Istenkáromlás vétségével perbe fogják. A bekövetkezett korért, a szörnyűségekért Istent vonja felelősségre, ez utal a helyzet kilátástalanságára (Kölcsey Himnuszához hasonlóan). Hangvétele kétségbeesett, hiszen érzi a fennálló helyzet borzalmát, ellene azonban semmit sem tud tenni. Tragikus képeket fest, akárcsak Ady.

Antik és keresztény mitológia Babits első korszakában

A Danaidák c. vers az erudícióra egy példa, a költő nagy műveltségének egy részét foglalja versbe. Itt egy kevéssé ismert mítoszt újít fel és értelmez át. A mítosz Danalosz király 50 lányáról szól, akik megölték saját férjeiket, mert édestestvéreik voltak, ezért büntetésük, hogy feneketlen hordóba kell hordozniuk a felejtés vizét.

A versben Babits nem említi, hogy férjük a testvérük is volt, így nincs motiválva a gyilkosság. A fenti világban vágykancsóból merítettek, ürítettek, úgy érezzük, hogy emiatt történt a gyilkosság, mintha a vágy következménye lenne. A büntetés a versben is az, hogy nem felejthetnek.

Két világ jelenik meg: a fenti, világos, aranyos, zöld, az élet világa és a lenti, sötét, néma, a halál világa.

A romantikában is jelen volt e két világ mint a metafizikai, ahol mindennek van értelme, és a valóságos, ahol az ember nem érti önmagát, ki van szolgáltatva.

Babits az emberi lelket akarja ábrázolni, ott van jelen e két világ, mint tudatos, tiszta világ és mint tudattalan, alvilág. A mű balladaszerű homálya és időtlenítése miatt. Csak 3 mondatból áll, belső beszédben (ismétlések hosszú mondata) mondja csak, dúltságot jelez, nem is mondja, csak gondolja, mert még nincs megfogalmazva.

Babits ebben a korszakában áttér a görög mitológiáról a keresztény mitológiára, miután 1912-ben az Isteni színjáték fordításakor rájött, hogy keresztény elemekkel ugyanúgy ábrázolhatja a világot válságosnak.

A Vakok a hídon című versben egyszerre jelenik meg a görög és a keresztény mitológia. A vakság a görög mitológiában a jobbanlátást jelenti, a dolgok mélyebb értelmének látását, a keresztény mitológiában a nem tudást, téves hitet jelent. A Danaidákban megjelent csönd, folyó motívumok jelennek meg. A vers elején még a csöndet és a folyót értelmezhetjük szó szerint, de a "csöndbe taszítja társát a társ" sortól metaforikusan kell értelmeznünk. Ezt Babits tudatosan írta így, hiszen ettől kezdve a csönd nagybetűvel kezdődik. A csönd a jelölt, a folyó a kép, de a csönd egyben kép is abban a metaforában, ahol a halál a jelölt, ekkor a hidat is mint az élet képét kell értelmeznünk. A vers fokozatosan metaforizálódik.

A vakok és a híd pici, a csönd nagy, ez utal a halál hatalmasságára. A vakok kicsinységét jelzi görnyedt hátuk is. Ezt a verset Bruegel Vakok című képe ihlette. Vakok vonulását mutatja be mindkettő. A hídon vonulnak. Ez csúszós, nincs korlát és nem tudni, vezet-e valahová, tehát az életet a semmibe hulláshoz hasonlítja. Egyszerre jelenik meg a versben a vak vezet világtalant keresztény motívum és a csönd, folyó görög motívum. A harmadik versszakban a vak már metaforizált: a lelkük a testből ki sem lát soha, ezáltal a vakok, mint ösztönlények jelennek meg. Aki a hídon megy elállatiasodik. A vers kalligramma, azaz képvers. A forma hídakat jelképez, de a legtöbb a semmibe nyúlik.

Hiányzik a központozás, erősíti a vers belső beszéd jellegét. Verselése ütemhangsúlyos, ez a verselés is diszharmonikus világ képét fejezi ki.

Az értékek védelmezése Babits költészetében (háború utáni visszavonulása)

Babits háború alatti versei pacifisták, nacionalizmus ellenesek. Az avantgárd felé törekszik. Ezek a művei nem túl jelentősebbek, jelentősebb a kihatásuk a 19-es évekre, amikor Babits fordulatot vesz, a klasszicizálódás és a konzervativizmus lesz rá jellemző. Ez azt jelenti, hogy az egyén szempontjából vizsgálja a dolgokat, ő van az értékrend középpontjában. Emiatt nevezi magát konzervatívnak, hisz az avantgárd és a megjelenő politikai irányzatok kollektivisták, ezt tartja modernnek. Az individum értékeit akarja megőrizni a kollektivizmussal szemben.

A Régen elzengtek Sappho napjai is az individumot tartja értéknek. A kortársakról azt írja, hogy merész kezekkel téptük a kényes leány hegedű-testét, azaz a lírát, nincs ütem, se szó, se tag. Ez a szabadversre utal. Úgy jelenik meg mint a durvaság megtestesítője, a modern költészet állatias, hajszolt: tüdő liheg. A torok kiált: független az érzelmektől, tömegesedés. Felmerül egy vád az individualizmus ellen: "mit ér a szó, amely csupán tiéd?", de rögtön meg is adja rá a választ: "testvér az, aki nem hallja meg testvére panaszát?". Tehát a kollektivizmus: milliók nyögése; testvérek vagyunk: negatívumként jelenik meg, mint ösztönvilág, mocsár, ezzel szemben áll az élet kettes csöndje, ami individum, de nem magány, nem számkivetettség, hanem a boldogság szigete. Az utolsó sor: "Az istenek halnak, az ember él" ambivalens kijelentés, pozitív, hogy az ember él, de negatív, hogy az istenek, a líra, meghal (az ember kiürül)!

A gazda bekeríti házát c. versben a költő a gazda szerepét veszi fel (a gazda szó jelentésének képzettársítása a korban: erősödik a kisgazdapárt - konzervativizmus a városiasodás ellen). A gazda a kertben él, amely a termékenység, természet fejlődés zárt világa. Civilizáció előtt van, nincs társadalom se technika. A kerten kívül hideg szél van. A modern szél dinamikus, vad, kiszámíthatatlan, pusztító veszélyt rejt (alatta ing és zeng a fa), ez a civilizált világ. Utal a pogányságra, jobboldali kollektivizmus képét idézi fel, de lehet kultúrapusztító tömeg is. A gazda magatartása: a régi értékek megvédése, így metaforizálódik a kultúra védelmezőjének jelképévé. Jelen van a konzervativizmus is régi érték megőrzése képében. Egy gazda példázatszerű története, aki védi földjét a hideg szélektől. Ez válik metaforikussá. Verselése diszharmonikus próza felé viszi el, zaklatott, sok az áthajlás.

Cigány a siralomházban: A cím utal Vörösmarty híres versére, A vén cigányra, a cigány a költőt, a siralomház pedig a körülötte lévő világot jelképezi. Az első három strófa a babitsi költészet egy-egy szakaszát jelenti. A "hajdan" az ifjúkor könnyed, játékos művészetére utal. Az Úr és bogár hasonlatában ott rejlik a teremtés gondosságának precizitása és a létrejött alkotás jelentéktelenségének ellentéte. Ebben az időben félénken, halkan születnek a versek.

A könnyes, csüggedt szomorúságnak külső okai is vannak. Babits eszmevilágára mindig is jellemző volt a többi ember iránti felelősségtudat, amely itt hangot kap. Majdnem ugyanez a gondolat jelenik meg Vörösmarty Gondolatok a könyvtárban című versében is.

Az elkövetkező képek kiúttalan, siralmas világot festenek le, maga Babits is szomorú világként összegzi.

Sőt Babits az utolsó versszakban még ennek a másokért könnyező költészetének az értelmét is megkérdőjelezi. Saját szenvedésein kívül az emberiség kínjai is gyötörték. A '30-as évek vége felé előre látható volt egy új háború pusztítása. A kultúra s az emberiség féltésének morális parancsa fordította szembe a fasizmussal.

Szorongás és katolicizmus Babits lírájában

Az Isten és ördög című vers versszerűtlen, ritmikailag nehéz elemezni, hiszen nem időmértékes és az ütemhangsúlyos elemzés sem tökéletes, ugyanis a hangsúlyos nyomaték mindig hangsúlytalan szótagra esik. Csak a sormetszetet tartja tiszteletben. A verset a próza felé viszi el, ütemhatárok szavakat vágnak ketté. A vers témájában az Elza a pilóta című antiutópiára hasonlít. A mű kiindulópontja: nem fejeződik be az első világháború. Két világ alakul ki, Magyarországon hadigazdaság lesz, a nőket is besorozzák, emiatt Elza átszökik a túloldalra, de ott sem jobb. Ezt a világot egy tudós vizsgálja mikroszkóp alatt és megállapítja, hogy ez sem jobb. A vers is úgy mutatja be a világot, mintha háború lenne: hadszíntér a világ, gyilkos üledék. Bibliai motívumok jelennek meg: Bábel tornya, amely szintén a káoszra utal. Az édenkertre vágyik: "lesz-e még jámbor állat a gyilkos gép helyett?". Az édenkertet és a bukolikus világot állítja szembe a valós világgal.

Megjelenik a nietzschei gondolat, miszerint Isten meghalt (Übermensch-sé kell lenni). Babitsnál ez árvaságot, erkölcsnélküliséget fejez ki. Eleinte ironikus, majd tragikussá válik. Nem is keresik az édenkertet, az ördögi világ lesz általános. Verselés is alátámasztja a hangulatot: 4 ütemű 12-es lenne, de darabos.

Az elbocsátott vad c. versben Babits az Istenhitet nem idillinek mutatja be, hanem mint keresést. Babits vallásossága önmagát kutató, elemző.

Isten megnevezése a versben ambivalens, egyszer bizonytalan (valaki) másszor biztos benne. Ebből arra következtetünk, hogy ez belső Isten. Hiszen ha kívül lenne, tudna dönteni, van-e vagy nincs. (Balassinál jelenik meg először a belső Isten képe). Szabadságábrázolása is ambivalens: "szabadon sem vagyok szabad". A versben egy allegória fedezhető fel, amelyben az ént a vadhoz, a vadászt pedig Istenhez hasonlítja. A vad és vadász kapcsolatában megtalálható a szabadság és rabság is. Mindkettőnek vannak pozitív ill. negatív oldalai. Szabadság pozitívuma: "van szívemben akarat", azaz öntudatos ember, viszont "elveszni engedett", azaz Isten nélkül kell élnie, céltalan bolyong, ez mind a fenyegetettségre utal.

Ugyanígy több értelmű az odatartozás is. A jel mint kitüntetés, különleges kapcsolat jeleként jelenik meg. A másik oldalon a jel viszont mint nyakörv, mint megbélyegzés jelenik meg a rabság jeleként.

Babits az igazi Istenhitnek az Istenkeresést tartja. Az Istenhez tartozás és tőle való szabadság is hordoz pozitív és negatív értékeket, ez a természetes állapot.

Babits, a kétkedő vátesz (a prófétai magatartás jelentkezése)

A Mint a kutya silány házában c. vers formailag a primitív verselést akarja felidézni: egyöntetű ragrímek, éles áthajlások, elválasztja a birtokos jelzőt a birtokostól, erőltetett rímek. A verseket dadogónak mondja. A hasonlatokból megtudjuk még, hogy a hangja megvetett, magányos, ennek ellenére mégis híven és bátran kiált: ez nagy pozitívum az eddigiekkel szemben.

A család mint olvasóközönség jelenik meg, aki kiveri, dobálja sárral, a kutya pedig mint a költő. Babits ezt az önszemléletet Aranytól vette át (Tamburás öregúr), de itt más a képvilág.

A hangok mélyről jönnek belőle (fúlnak, túrnak, fúrnak), nem ő alkotja őket, maguktól jönnek. Felmerül a kérdés, ennyi viszontagság mellett van-e értelme verset írni. A válasz erre igen, mert ő mondja ki a nagy szót. Igaz, csak szenved érte, viseli a megaláztatásokat: a költő hivatása a végzet. Feladata nem az alkotás, hanem a belőle kijövő dolgok közvetítése.

A Mint különös hírmondó c. vers egy mondatból áll, belső monológszerű. Erre utal a verselése is: az időmértékes verselés csak néhol tisztul ki, ott hexameter, sok licenciával, ez is a próza felé viszi el az áthajlásokkal együtt és erősíti a belső monológ jellegét, belső feszültség van benne. A vers két részre tagolható, egy hasonlatra és a többi. A költő a hírmondó szerepét veszi fel: hegy tetején ül, botja van, hírt hoz. Megtalálhatók elemek, amelyek a prófétát a jelenhez kötik, így azonosíthatjuk a lírai énnel: gépfegyvert próbál a szomszéd, autó hangja, város lámpái. A vers példázatszerű (a jelölt már a képi részben is megjelenik). A lírai én és a próféta mondanivalója is az ősz. Az embereket nem érdekli ez a hír. Őket az érdekli, ami körülöttük van: új találmányok, városépítés, stb. A próféta ezekről nem tud, fényévnyi távolságra van a várostól és ezek a dolgok semmit nem jelentenek az ő híréhez képest, amit mindenki tud, ez persze csak ironikus. A költő a költő és olvasó viszonyáról ír: a költő mély és örök dolgokat mond, az olvasó nem érti meg, a napi dolgokról követel híreket. A költő a természeti élet nagy törvényeiről akar szólni.

Jónás könyve, Jónás imája: a prófétaszerep vállalása

A Nyugat 1938.szeptemberi számában jelent meg első ízben. 1938-ban, Ausztria német megszállása után Babits egész Európa s hazája pusztulásától rettegett. Ebben a történelmi helyzetben új erővel vetődött fel az a kérdés: mit tehet a költő, a művész a barbár erők ellenében?

A Jónás könyvében prófétikus verseit folytatta. A négyrészes elbeszélő költemény egyben bibliai történet mögé rejtett szellemi önéletrajz, elbeszélő keretbe foglalt, nagyszabású lírai önvallomás is. Kívülről szemléli önmagát, önarcképét Jónás személyében festette meg, jóllehet nem mindenben azonosulván műve főhősével. A küldetéstudat mellett jelen van az irónia ill. a groteszk humor is. A kezdetben gyáva Jónás semmi áron sem akar Ninivébe menni, menekül az Úr parancsa, lelkiismeretének szava elől.

Kozmikus és szánalmas figura lenn a hajófenéken. Groteszk alakként jelenik meg a cethal gyomrában, ahonnan Istenéhez szól. A költő Jónást Ninivében esetlennek, nevetségesnek mutatta be, aki kérlelhetetlenül, magát túlkiabálva igyekszik teljesíteni küldetését. Ennek ellenére szégyenben marad: kinevetik, kicsúfolják, gúnyt űznek belőle.

A testi-lelki gyötrelmek kényszerítették Jónást, hogy prófétáljon Ninive ellen. Felismerte, hogy nem térhet ki a felelősségvállalás alól. Kudarcai után feldúltan menekül a megátkozott, bűnös városból.

Babits versének története csaknem végig követi híven a bibliai elbeszélést, de olykor naturalisztikus részletezéssel bővíti ki annak tömör, szófukar előadását. Legfontosabb eltérés a két mű között Ninive lakosságának viselkedésében van: a bibliai Jónás könyvében a niniveiek hallgatnak a próféta feddő szavára. Ott érthető és logikus az Úr kegyelme.

Babits művében gúny és közöny fogadja a próféta fenyegető jóslatát, ezért indokoltabbnak tűnik Jónás keserű kifakadása az Úr ellen. A szörnyű látomás nem teljesedik be: az Úr mégsem pusztítja el Ninivét, ebben ott rejlik valami remény Babits jelenjére vonatkozóan: az emberiség nagy alkotásai, maradandó értékei túl fogják élni a gonoszságot. Jogos ugyan Jónás felháborodása az erkölcsi romlottság fölött, de jogtalan a világ pusztulását kívánnia, hiszen az igazság végletes követelése saját ellentétébe csaphat át: a legszélsőségesebb igazságtalanságba és embertelenségbe.

“A szó tied, a fegyver az enyém. Te csak prédikálj, én cselekszem.” - zárja le a vitát az Úr közte és szolgája közt. Ekkor Jónásnak rá kell eszmélnie, nem az ítélkezés az ő kötelessége, hanem a bátor harc minden embertelenség és barbárság ellen, még akkor is, ha a küzdelem esetleg komikus és eredménytelen.

Babits kiemelkedő nagy művének végső tanulsága: a próféta nem menekülhet kötelessége elől, nem vonulhat magányos erdőszélre, semmiképpen sem hallgathat, ha szólnia kell.

Többen lelkiismeret-furdalásként értelmezték az egész Jónás könyvét, ahol egész életművéért való bűnbocsánata szólalt volna meg benne. Babits nem vádolhatta önmagát cinikus némasággal. nem az önvád szólal meg e művében, hanem belső vívódása az erkölcsi kötelesség kiállásra késztető parancsa és a közszerepléstől visszahúzódó természete között.

A költemény ironikus-komikus és patetikus hangnemének kettőssége végig jelen van a műben. Az irónia eszköze többekközt a hétköznapi népnyelv alkalmazása. Bőven található a műben a mai beszédben már nem használatos, elavult múlt idejű alak, ami a régies színezetet megteremtő nyelvi archaizmus része. Emellett bibliai latinizmus is sokszor előfordul a szövegben.

1939-ben függesztette költeményéhez a Jónás imáját, mely közvetlen líraiságában talán megrendítőbb, mint maga az egész epikus remekmű. Költészetének megújulásáért, újjászületéséért könyörög ez az ima, a Gazdához intézett fohász. Két nagy mondatból áll a vers. Az első, hatsoros egységben a nagy beteg költő még a régi szavak hűtlenségéről panaszkodik, melyeket sorsának szétesése, parttalanná válása hordalékként sodor magával. A következő, egy lélegzetvételnyi hatalmas, ziháló versmondat mégis a bizakodást szólaltatja meg. Áradásszerűen ömlenek a sorok - átlépve gátakat, ritmikai egységek határait. A már egyszer leszállt ember régi hangjait akarja megtalálni, azokat szeretné sorba állítani. Bátran és nem bujkálva kíván megszólalni újra. A közeli halál tudata is sürgeti, most már nem rest, hanem fáradhatatlan szolgaként követi a Gazda, Isten parancsait, sugalmazását, egészen addig, amíg teheti.