Móricz Zsigmond (1879-1942)

 

Móricz Zsigmond, a legnagyobb magyar kritikai realista író, aki a Nyugat idősebb korosztályához tartozik.

1879. július 2-án született Tiszacsécsén. Apja Móricz Bálint, aki egy ideig módos parasztgazdának számított. Anyja - Pallagi Erzsébet - egy özvegy papné lánya. Családja eleinte viszonylag jó körülmények között élhetett, később azonban nagybátyjához - Pallagi Lászlóhoz - kerül mikor apja vállalkozása csődbe viszi a családot. Középiskolai tanulmányait Debrecenben, Sárospatakon és Kisújszálláson végezte, majd Pesten jogot, bölcsészetet hallgatott, de tanulmányait nem fejezte be. 1903-ban Az Újság című lapnál kapott állást, mely liberális polgári eszméket hirdetett. 1908-ig a Kisfaludy Társaság megbízásából népdal ill. versgyűjtést folytatott. 1905-ben feleségül vette Holics Eugéniát. Kapcsolatuk tragédiába torkollott: mindkét fiuk fiatalon meghalt, felesége háttérbe szorult, belefulladt a ház körüli teendőkbe. öngyilkosságot követett el. Az írói sikert Móricz számára tulajdonképpen az 1908 folyamán megirt Hét krajcár című novella hozta meg, melynek megírásával elnyerte Ady barátságát és az ismeretlenségből való kiemelkedést. Megjelenésére - Osvát Ernő ösztönzésére - a Nyugatban folytatásokban került sor. 1911-ben jelent meg Sárarany című műve, amely nagy szintén sikert aratott. 1915-ben önkéntes haditudósítóként működik. Kiábrándul a világból, ennek hatására jelenik meg, 1916-ban a Szegény Emberek című novella, amely azzal foglalkozik, hogyan válik jámbor parasztember vérengző gyilkossá, majd hogyan ébred rá bűnösségére. A Tanácsköztársaság idején aktívan részt vett a közéletben, a bukás után éppen ezért meg is hurcolták. 1925-ben felesége öngyilkos lett, ezután 1926-ban feleségül vette Simonyi Máriát (1937-ben elváltak). 1929-33 között Babits mellett a Nyugat szerkesztője. (Móricz politikai irányba akarta vinni a lapot, míg Babits úgy gondolta, hogy fölül kell emelkedni a napi politikán. Szellemileg termékeny vita volt köztük.) 1935-ben megjelenik a Boldog Ember, amely egy önéletrajzi regény. 1936 során adták ki Komor ló című novelláskötetét. 1939-től a Kelet Népe című folyóiratnak szerkesztője. 1941-es Árvácska c. regénye a Csibetörténetekhez kapcsolódik, amely Lithey Erzsébetről szólnak. Élete utolsó nagy művet, a Rózsa Sándor trilógiát már nem tudta befejezni, 1942. szeptember 4-én - alkotóereje teljében - érte a halál.

Jelentős művei: Kerek Ferkó (1913), A fáklya (1917), Légy jó mindhalálig (1920), Tündérkert (1922), Úri Muri (1927), Rohanok (1930). Történelmi regényei (többekközt Erdélyi trilógia) a magyar történelem tragédiáját keresi, honnan ered a belső viszály.

Újszerű parasztábrázolása: Móricz - mint tudjuk - paraszti témájú novellákkal kezdte pályafutását. Ő volt az első, aki reálisan, ködösítés nélkül, a dolgok megszépítése nélkül ábrázolta a paraszti világot a maga valóságában. Novellái jellegzetesek: szakít az addigi Gárdonyi-féle idillikus parasztábrázolással. Dzsentri novelláinak témája: alkalmas-e a dzsentri a polgárosodásra. A korabeli Dankó-nóták és Szabolcska Mihály írásai Móriczcal ellentétben hamisan mutatták meg a paraszti életformát, egyszerűnek, naivnak, éppen ezért boldognak festették le őket a népművészek is. Móricz parasztnovellái szinte mindig drámaiak, konfliktushelyzetet mutatnak be, a novellahősök általában sorsfordító helyzetben vannak. Nagy szerepük van a párbeszédeknek is és a naturalista képek is gyakran váltakoznak. A lélektan, a pszichológia áll a középpontban, a novella befejezése majd minden esetben csattanóval zárul. A társadalom problémáival, mint realista foglalkozik, ezt azonban a lélekábrázolás útján teszi (szimbolizmus jellemzője).

A naturalizmus Móricz első korszakában

A naturalizmus fő képviselője - Emile Zola - teremtette meg a kísérleti regény koncepcióját. A pozitívizmus hagyományait folytatva hisz a tudományok mindenhatóságában. A társadalomtudományokat a természettudományokhoz akarja igazítani (analógia), ennek következménye a szociáldarvinizmus (biológia alapján). Az irodalom a társadalomtudományok kísérleti szekciója (gondolati kísérletek). A társadalmat vizsgálja, de a lélektanon keresztül, arra akar rávilágítani, hogy az ösztönvilág hogyan befolyásolja a társadalmat.

Móricz első műve ebben a korszakban a Sárarany, ami nagyon népszerű volt. A legjobb művei mégis novellái, mint például a Tragédia. 1909-ben keletkezett, az úri Magyarország paraszti tömegeiben feszülő indulatokat tárta fel egy tragikus epizód kapcsán. A társadalmat bírálja, amiért a benne élő embereket ösztönlényekké teszi, elállatiasodnak, nem tudják értelmezni saját problémájukat.

A mű hőse Kis János, akinek neve is jelentéktelen: egyszerű, beszűkült, unalmas ember. Egyszerű parasztember, aki becsülettel megdolgozott szerény keresetéért, azonban a nőttön-nőtt benne az indulat. Társai is - a béresnép - értéktelenek, örömüket lelik a munkában, amit az író leértékel. Hangyaszerűen izegnek, mozognak, ez is kicsinységüket és állatiasságukat mutatja. Fia - aki az ételt hozza utána - ijesztően hasonlít rá, ez a kitörési lehetőség teljes szertefoszlatása. Életében a legnagyobb érték az evés, feleségét is csak ezért veri. Megtudjuk, hogy csak azért házasodott meg, mert eljött az ideje. Kis János külseje is állatias: feje vörös, mint a főtt rák, arc leírása is egy majoméhoz hasonlít. Feladatot talál magának: a Sarudy-lány esküvőjekor elérkezettnek látta az időt a bosszúra: elhatározta, hogy kieszi vagyonából a birtokost (ez szintén beszűkültségre utal). Ez a mű során még többszőr megjelenik: 1.álmok, melyek során elképzelte, hogy jóllakik (itt még nagyon jól érzi magát, éppen azért bánja mikor felébred)

2.rokonuk lakodalma, amely felidéz benne gyermekkori emlékeket (emiatt dühös lesz, mert akkor csak egy csirkelábat kapott)

3.saját lakodalma (itt meg jelenik egy előreutalás)

4.kárpótolja magát az addigi rossz étkekért

5.az üres fazék, amibe a mezőn belerúg, ezzel szimbolizálva a szegénység elrúgását A szegénység és a gazdagság között szerinte az evészet a különbség. A szegénységért való bosszúállás mögött megjelenik egy másik cél is, de ez nem tudatosul benne: az emberek felfigyeljenek rá. A mű végén viszont azonban senki nem figyel fel rá, ez az igazi vereség. A történet második része groteszk, ahol Kis János egyszerre félelmetes és szegény. A bukás fiziológiai alapja összeszűkült gyomra, ami máshoz van szokva (rosszul lesz), lélektani alapja: nem tud megenni annyit, mint amit gondolt, azonban fél a kudarctól. A feladat irreális része: kitűnni a többiek közül (ehhez viszont rossz az eszköz). A feladatot nem tudja megoldani, célja előtt összeomlott ezzel halálra ítélve magát. Halálakor nem érzünk megrendülést, pedig Kis Jánost a nyomor taszította bele ebbe az örvénybe, amelyből nem bírt kitántorogni.

Móricz még egyszer feldolgozza ezt a témát az Egyszer jóllakni című alkotásában, de itt a középpontban a szerelmi háromszög áll, nem pedig a szürkeségből való kitörés, hiszen a főhős kitűnt már szép feleségével. Az író az osztályellentéteket élezi itt ki. (A 30-as években Móricz bekapcsolódik a politikába, műveiben gyakran megjelennek az osztályok közötti ellentétek.) Ez kevésbé hiteles történet, mint a Tragédia. Az író válságba kerül a 30-as években.

Úri Muri

Ez a mű is bekapcsolódik a polgárosodás témakörébe. Eddig az volt a kérdés, hogy a dzsentri képes-e fölzárkózni a polgárosodáshoz (a válasz: nem). Most mikor a polgárosodás elakadt az a kérdés, hogy ki lesz képes kihúzni a "szekeret a kátyúból". A regényben kétféle embertípus kerül bemutatásra: az egyik Zoltán, aki reformálni akar, valamint a többiek, akik ösztönlények. A regény minden téren bemutatja köztük a különbséget. A Csuli-félékben nincsen elfojtás, korlátlanul élik ki ösztöneiket, állatiasak, ők képviselik a magyar karaktert (Móricz itt negatívnak mutatja). Velük szemben áll Zoltán, aki tele van elfojtással, neki ebből adódnak konfliktusai. A Csuli-félék egészségesek (ez itt negatív). A szerelemmel nincsenek gondjaik, a tenyeres talpas menyecskéket szeretik. Zoltán szerelmi élete nem problémamentes. Az ő felesége úri asszony, akinek igazi szerelem kell. Zoltán is vágyik a szerelem nélküli szexre és a Csuli-féle életre, ez ambivalens a jellemében. Életében két asszony van: Eszter és Rozika. Eszterrel - aki tökéletesnek akarja látni a férjét - harcolnia kell Zoltánnak, hiszen ki akarja sajátítani Zoltánt. Számára Rozika erotikája undorító, mert neki nem jut belőle. Eszter fagyos nő, de egyben áldozat is, mivel Zoltán megcsalja őt. Rozika világa nagyon összetett. Egyfelől parasztos (származása miatt is), másfelől úri nő (emiatt szökött el). Gyermekiessége szemben áll démoni csábító mivoltával. Zoltán lotyónak nevezi, mert szerelmi partnereit nem a pénz miatt válogatja, neki mindegy, ki az, mindenkivel kapcsolatot létesít. Zoltán és Rozi találkozása naturalista alapjelenet. Ez lesz később Zoltán hanyatlásának oka, de a reformok elkezdéséhez Roziból merít erőt. Rozinak a végén - hasonlóan a dzsentrikhez - a kártya jelenik meg, akinek Zoltán odaadja utolsó kölcsönkért 100 Ft-ját.

Reformerként jelenik még meg a műben Lekencey, aki viszont csak elméleti ember. Zoltán a gyakorlatban is megvalósít, gabonamező helyett kertje van. Reformgondolata a vasút hollétéről szóló vitában is megjelenik. Ő gondol a jövőre, fiára, kapitalista gondolkodásmódot képvisel. Ezzel szemben Csuli a feudális gondolkodásmód képviselője.

A harmadik reformer a zsidó ügyvéd. Itt a zsidóság úgy jelenik meg, mint lehetőség, amit a magyarság is választhat.

A másik zsidó, Wagnerka nevetséges, helyzete a kisváros lehetőségeit tükrözi, ahol nem lehet kibontakozni. Ráadásul őt zsidósága miatt is támadások érik. Magyarországra a kedélyes antiszemitizmus volt jellemző. Zsidók befogadásának kérdése merül fel. A mű végén Zoltán átlátja a magyar helyzet kilátástalanságát, öngyilkos lesz és felgyújtja a tanyát. Tulajdonképpeni tisztítótűz ez, ahol minden rossz elég, ez a katarzis. Rozika nyelvén a tűz a szenvedély, ez előreutalás, ezáltal végzetessé teszi. Szimbolikusan Zoltán terveit a szerelmi tűz emésztette fel.

Az író Zoltán gondolatait átképzeléses előadásban mutatja be. Így az olvasó jobban együtt érez vele. Móricz a paraszti témát szimbolikusan mutatja be, a társadalom problémáival lélektani úton foglalkozik.

Utolsó korszaka

Egyik legkitűnőbb és legmegrendítőbb alkotása a Barbárok (1931). Hasonlóan Mikszáth Tót atyafiak, Jó palócok című műveihez - a puszta zárt világával foglalkozik. Természetközeli, civilizáció előtti világot mutat be. Leginkább a dialógusok uralkodnak, a leírás csak a legszükségesebb motívumok bemutatásából áll. Ez teszi balladaszerűen tömörré is. Szinte teljesen hiányzik belőle a kor bemutatása, éppen ezért nem is tudni pontosan, mikor játszódik a cselekmény. Mikszáthtal ellentétben - nem magyarázza a cselekményt, szinte közömbösen, szenvtelenül rideg stílusban közli a puszta tényeket. Ez a különbség a két író valamennyi műve között fennáll.

A mű cselekménye három részre osztható.

Az első rész stílusa eltér a másik kettőtől. Ebben a részben Móricz a szerencsétlen Bodri juhász és fia kegyetlen és aljas meggyilkolását tárja elénk. A két másik pásztor szinte magától értetődőnek veszi, hogy megölje a pásztort 300 juháért és két szamaráért. Nem a szegénység és a nélkülözés tettük oka, sokkal inkább a vagyonszerzésnek ez a csábító módja, a hirtelen meggazdagodás lehetősége. Emberségükből kivetkőzött, eltorzult lelkületű emberekkel állunk itt szemben.

A második rész balladaszerű, az ösztön megnyilvánulását mutatja be. Ez a rész majd egy évet ölel fel. A szerencsétlen özvegy a gyilkos juhász hazugságára elindul eltűnt ura után. Mesebeli alakként, halhatatlan hősként bolyong elveszett férje és gyermeke után, majd télre hazamegy, de a tavasz beköszöntével újra és újra kimegy arra a helyre, ahol férje tanyázott, mígnem a kutyája megtalálja a családja sírját. Ezáltal a feleség hűségét mítikussá növeli.

A harmadik rész ugyancsak rövid, tömör, drámai párbeszéd: a vizsgálóbiztos vallatja a veres juhászt, ki minden bűnét beismeri, kivéve Bodri juhász és fia meggyilkolását. Magyarázatlanul hagyja a mű, miért csak ezt az egy bűnét nem hajlandó beismerni. Úgy tűnik a bíró is ehhez a világhoz tartozik, hisz a pusztai erkölcsökre hivatkozik, népi nyelven beszél. Mikor kifelé indul, a kilincsre akasztva meglátja az elhunyt rézveretes szíját. Nem tud a kilincshez nyúlni, hátrafordul és beismeri ezt is. A bíró utána nézett és ennyit mondott: "Barbárok." A mű végén a barbárok kijelentést többféleképpen is értelmezhetjük: mivel többes számban van nem csak a veres juhászra, hanem Bodrira is vonatkozik, így viszont a bíró nem tartozhat közéjük. A másik felfogás szerint ezzel azt fejezi ki a bíró, hogy nem érti őket, tehát megint csak nem tartozhat közéjük, a pusztai és a civilizált világ nem értheti meg egymást.

Az írót egy újságcikkben olvasott bűncselekmény ihlette, de a mű nincs igazán kidolgozva.