Vörösmarty Mihály (1800-1855)

A reformkorszak legnagyobb nemesi költője Vörösmarty Mihály volt. E kor eszmei törekvése a kor problémájának: függetlenség és polgárosodás harcának összekapcsolása volt. Eddig e két eszme csak külön - külön jelentkezett. (A Martinovics - szövetség kapcsolja először a két eszmét.)

1800. dec. 1. született Pusztanyéken, elszegényedett katolikus nemesei családban, nyolc testvére volt. 1811-től Székesfehérváron, 1816-tól Pesten tanult. 16 éves korában, apja halála után Perczel Sándor 3 fiának nevelője, közben elvégzi az egyetem filozófiai szakát. Börzsönybe költözik, a falusi magányt választja. 1816 és 1825 között több mint 300 lírai verset írt. Nagy erővel készül az írói pályára, azonban vallomásaiból elkeseredés hallatszik. 1821-ben lobbant fel reménytelen szerelme Perczel Adél (Etelka) iránt. Egy évre joggyakorlatra megy Görbére, ahol a fiatal és vidám jurátusok kibillentették mélabújából. Életre szóló barátságokat kötött és itt ismerkedett meg, illetve került kapcsolatba a kor haladó nemesi mozgalmaival, a nemesi vármegyék Habsburg-ellenes mozgalmával. Pesten újra neveli a Perczel-fiúkat, 1826-ban leteszi az ügyvédi vizsgát. 1830. nov. 17-től az Akadémia rendes tagja. Rendszeresen kap fizetést. 1841-ben megismeri Csajághy Laurát, későbbi feleségét. Elfogadta az 1848-as forradalom vívmányait, támogatta a Batthyány-kormányt. 1848-tól képviselő, többször van összetűzése Petőfivel. A világosi fegyverletétel testileg-lelkileg összetörte, bujdosott, majd 1850-ben feljelentette magát a katonai törvényszéken. Életének utolsó öt éve lassú haldoklás volt. Pesten lakott állandó orvosi felügyelet mellett, majd 1855. nov. 19-én halt meg Pesten.

Költői pályájának első szakaszában (1823-27) a nemzeti öntudat ébresztőjeként értékeljük. A Perczel családnál eltöltött évek is hatással voltak rá. (Tanítványa Perczel Mór a szabadságharc hős tábornoka tetteivel visszamutat Vörösmartyra.) A Perczel ház zsarnokság elleni felháborodása, a történeti múlt tisztelete, Vörösmartynál összefonódik a nemzeti függetlenség neves igényével, a húszas években erősödő nemzeti ellenállás, valamint a gazdag Perczel kisasszony iránt érzett szerelem felfűti alkotókedvét, majd megszületik egy fantasztikus hőskölteménye a "Zalán futása" 1825 folyamán. Hősi eposzának célja a nemességét felrázása ill. tettekre sarkallása volt. A múlt példájával buzdít a jelenre. A honfoglalás kori eposz témáját Anonymus fesztájából meríti. (Árpád elűz egy bolgár fejedelmet.) Az ősi dicsőség példája, mely a jelen feladatainak megoldására sürget, nem hatol át a közöny ódon falain.

Az 1825-ös országgyűlés sem váltja valóra a költő honfi-reményeit. Ráébred az igazságra, hogy nem elegendő a múlt dicsőségének, diadalainak idézése, költészetét bámulatos tisztánlátással a múltból a jelen felé fordítja.

A 30-as évek feszült társadalmi légkörben cselekvő kedve megnövekszik, szenvedéllyel veti magát az Akadémia munkájába, ahol sokoldalú munkát végzett: részt vett például a magyar helyesírás szabályainak kidolgozásában emellett értelmező szótárt valamint nyelvtant állított össze. Azt vallja, hogy "legszentebb vallás a haza, s az emberiség". Hazaszeretete tettekben nyilvánul meg. Kisfaludy halála (1830) után ő vette át két barátjával az irodalmunk irányítását. A magyar irodalmi élet központi alakja lett, Petőfi is hozzá fordult segítségért.

Amikor az első reformországgyűlés eredménytelenül végződik kiábrándul a közéletből és romantikus álmodozásba kezd. A szerelmi boldogságot tartja - saját reménytelen szerelme (Perczel Etelka iránt) ellenére - egyedül elérhetőnek, az ember számára enyhülést, megnyugvást adónak. Ez fejeződik ki a Csongor és Tünde című mesedrámájából.

Vörösmarty Mihály több mint 20 éven át írt drámákat, ezek közül kiemelkedő alkotása a Csongor és Tünde (1830). A mű Székesfehérváron jelent meg, ugyanis a pesti cenzor nem engedélyezte a kiadást, a betiltás oka azonban még ma sem világos. Vörösmarty igazán nagy, soha felül nem múlt alkotását a kritika és a közönség egyaránt hidegen fogadta. Kölcsey is háromszor olvasta el, mire megtetszett neki és igazi nagy műnek, kincsnek tartotta. A mű forrása egy XVI. századi széphistória. História egy Árgirus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról. Írója egy nem igazán ismert költő, Gergei Albert. A durvaszerkezet két szerelmes kalandjairól szól. A mű mégsem csupán egy egyszerűen dramatizált népmese, hisz új szereplőket (a három vándor ill. az éj) vonultat fel, ezzel az alapszerkezet nem sokat változik, de a szereplők mondatai miatt, a mesébe egy többrétegű szimbólumrendszer épül be. Emiatt a rendszer miatt a Csongor és Tünde méltán tekinthető az élet értelmét, célját kutató nagy filozofikus műnek, ahol a drámában az alakok és a történet az ember belső világára, belső konfliktusaira vonatkozik. A mű középpontjában Csongor jellemének és szerepének sajátossága, boldogságkeresése áll. Nagy hatással volt rá Shakespeare Szentivánéji álom című mesejátéka. Vörösmarty a Három Vándor jelképes alakjával egy-egy életlehetőséget mutat be, de ezek kudarca a mű végén beteljesül. Mindhármuk egy-egy földi szenvedély képviselője: a király a hatalomé, a kereskedő a gazdagságé, a tudós a tudásé. A mesedrámát a népi nyelv fordulatai hatják át: szép, változatos szavak, gazdag szókincs, ezáltal egyesítve a nép realizmust és a finomságot. Nemesi hazaszeretetében mindinkább előtérbe kerül a nép és az egyetemes emberiség eszméje.

A mű röviden összefoglalható, leegyszerűsített cselekménye: A királyfi a mű elején egy ún. boldogságkereső-túráról tér vissza eredménytelenül. Ekkor találkozik Tündével, az égi szépséggel. Enyelgésüket a gonosz Mirigy megzavarja, levágja Tünde haját ezáltal elválasztva őket egymástól. Ezt követően Csongor Tünde keresésére indul. Legyőzve a három vándor csábítását - akik az élet értelmét földi boldogságban találják meg - és az akadályokat, Mirigy cselvetéseit, a Tündérhont és megpróbálják Csongort is eltéríteni igazi céljától, ezek a célok csak álcélok, földi célok. Más álcélok is feltűnnek Mirigy tevékenysége miatt. Mirigy a darab finomszerkezetében minden nemes törekvés akadályozója. Saját lányát használja fel gonosz céljai elérésére. A lányt Tünde képmásává alakítja át. Azt szeretné elérni, hogy Csongor ezzel a lánnyal elégítse ki magát és így a földi világban maradjon. De ezek az álcélok megdőlnek, amikor Csongor másodszor találkozik a hármas útnál a vándorokkal, akik mindent elvesztenek, amijük eddig volt, földöntúli hatalmak segítségével végül találkozik szerelmesével, felleli boldogságát.

A történet tulajdonképpen egy kalandmese, Tünde keresése. A durvaszerkezetben ez Tünde, a lány keresése, a finomszerkezetben viszont Tünde, az égi szépség, a metafizikai világ, a boldogság keresése. Ez messze van, elérhetetlenül messze. A boldogság nem érhető el, de aki nem keresi, az értéktelen életet él, aki pedig keresi, az csalódott lesz, mivel itt ebben a világban nem található.

Csongor útja a műben elképzelt, romantikus utakon visz. A főhős nem vízszintesen halad, hanem saját mélységében, lehetőségeiben keresi az utat és végül is oda ér vissza, ahonnan elindult. Ez a gondolat a népmesében is felbukkant: a kincset kereső ember bejárja az egész világot, a kincset végül is a saját házánál leli meg. A népmesei motívumok mellett (boszorkány, ördögfiak, őrizhetetlen aranyalmafa, Hajnal és Éj országa) realisztikus színezetű alakok is megjelennek (Balga és Ilma). A mesejáték varázsát adó költői nyelv csodálatos könnyűsége, romantikus szépsége, bája nagyrészt a népnyelvből táplálkozik. De a Csongor és Tünde nemcsak a népnyelv érvényesítésével előadott, népi alakokat szerepeltető, népi humorban bővelkedő dramatizált tündérmese, több annál: filozófiai mesedráma, melynek hőse nemcsak szerelmesét, hanem általában az emberi boldogságot is keresi. Csongor vándorlásának színhelye tulajdonképpen az egész Föld, a hármas út vidékről az egész világot belátja, a messziről érkezett és messze tartó vándor általános emberi, történelmi lét jelenik meg az anyagi világ történetének keretében ágyazva. Amiről Csongor megbizonyosodott: hogy pénzvágy, a hatalom és hódítás szenvedélye, az eszmény nélküli szkepticizmus nem ad boldogságot, hanem a pusztuláshoz vezet; a mű az egész emberiségnek szóló tanítás. A Csongor és Tünde azonban a maga egészével hitet ébreszt az emberi boldogság mellett.

A drámában szereplő monológokhoz hasonlóan az egész dráma szimmetrikus elrendezésű, ami jól megfelel a kettősségnek, a csüggesztő történéseknek és a bizakodó megoldásoknak. Csongor éjszaka jelenik meg a tündérfalnál, akkor indul boldogságkereső útjára. Éjszaka van, a darab végén, mikor, mikor újra egymásra találnak. A két éjszakai jelenet között csaknem minden közbülső jelenet szimmetrikusan ismétlődik (vándorok). A darabban párhuzamosan mozgó alakokkal találkozhatunk (Csongor és tünde párosát Balga és Ilma kíséri), bár a szereplők rendszerében sok-sok ellentmondás feszül. Csongor az ég féle kívánkozik, Tünde pedig a Föld felé közeledik. Az ideák világában bolyongó Csongor, ellentéte az enni - inni, az életet élvezni akaró Balga. Bár gyakran érezhettük úgy, nem állnak egymással ellentétben, hanem kiegészítői egymásnak, a személyiség különböző szintjeit képviselik.

A három vándor a mű egészében egy-egy hatalmassá növesztett szenvedélyt képvisel. Az alakok általánosak, pontosan annyira, mint az általuk képviselt gondolat. Igazi párbeszéd nem alakul ki közöttük és Csongor között, csak monológok váltják egymást. Ezzel is érzékelteti Vörösmarty, hogy az egyetlen boldogító érzés a szerelem boldogsága.

Hőseinket földi kisérők követik: Csongort Balga, Tündét Ilma. Hagyomány, hogy a hőst egy rondább, ügyetlenebb szolga kíséri (Toldi és Bence, Don Quijote és Sancho Pansa). A finomszerkezetben a szolgák szerelme és Csongor és Tünde boldogsága is, a földi világ és a metafizikai világ ellentéte. Csongor égi úton megy és csillagokat lát, Balga szekéren utazik és csapszékeket lát. Tünde és Csongor kapcsolata sokkal értékesebb, amíg Balga és Ilma között komikus.

A költemény zárlata: Csongor és Tünde egymásra talál, tehát boldogsággal ér véget, bár felsejlik a szerelem múlása. A zárlat a finomszerkezetben a metafizikai értékek beteljesülését jelenti, beleértve a szomorúságot és a kiábrándultságot is. A durvaszerkezet azt fejezi ki, hogy a boldogság felhőtlen és megtalálható.

A 20-as években az írók figyelme mindinkább a népiesség felé fordult. Ez főképp a német romantikusok által fellendített mozgalomnak volt köszönhető (Heine). Továbbá irodalmi úton fejezi ki azt az igyekezetet, hogy a magyarság függetlenségének megtartásához a népben kell keresni a szövetséget. A népi költészet előfutára volt, a helyzetdalok, népi művek majd Petőfinél terjednek ki igazán.

Első korszakának egyik fő műve a Zalán futása, sokan ennek megjelenésétől (1825) számítják a reformkor kezdetét. Zalán a Kelet-Római Birodalom Magyarországi helytartója volt. A közönség Zalán történetét érezte a műben fontosnak, valójában azonban az igazi történet a mondanivaló, a szellemi történet volt. Elégikus költemény. Eleinte a dicsőséget szólaltatja meg, majd bírálja saját korát, hisz tehetetlennek érzi korát, irigykedve tekint vissza Árpád korára, amit jobbnak tart. Kifejező eszközei a hexameter, a toposz, a seregszemle valamint az ismétlés.

Szózat (1836): Abban az időben született a mű, amikor nyílt szakításra került a sor a császári udvar és a magyarok között, Ekkor mindenkit a hűségre és hazaszeretetre szólít fel. Bizonyos értelemben rokon versnek tekinthető a Himnusszal, hisz mindkét mű fő kérdése a következő: Kiérdemelte-e a magyarság a jobb sorsot? Szintén végigvezeti az olvasót a múlt eseményein, de csak a dicsőséget, a győzelmeket mutatja be konkrét képekben, a negatív dolgok, vereségek általános képekben jelennek meg, a negatívumokat rögtön ellensúlyozza. Figyelmeztető jelként felmerül a nemzethalál rémképe, az egész országra kiterjedő pusztulás. Míg a Himnusz megszólítottja ill. könyörgéseinek célpontja Isten, addig Vörösmarty mindenkit a Kölcseynél csoda formájában megjelenő jobb sors elérése érdekében a munkálkodásra szólít fel. Ez a reformkor hangja, az országért való tenni akarás. A Himnusz keretében a kiszolgáltatottság, a könyörgés jelenik meg, ezzel ellentétben a Szózat keretében a mozgósítás van jelen. Ez a nemzeti romantika jellemzője, hisz nagy eszméket képvisel.